Az örömanya ruhája

Egy esküvőn nemcsak a menyasszony és a vőlegény ruhája a fontos, hanem az sem mindegy, hogyan néz ki az örömanya és az örömapa. Most nézzük az örömanya öltözékét. Az örömanyának is legalább két ruha kell. Egyik amibe az esküvőn van, a másikat pedig, ami egy könnyebb, lezserebb ruhaköltemény, amit vacsora után vesz fel. Ez utóbbi olyan legyen, amibe könnyen tud táncolni, mozogni ne akadályozza semmiben. Ugyanakkor legyen gyönyörű, de mégsem annyira, hogy elvonja a tekintetet a menyasszonyról. Sajnos vannak olyan örömanyák, akik szeretnék túlöltözni az arát, ami természetesen egyáltalán nem helyes, s ezt szóvá is kell tenni. Az örömanya délutáni ruhája általában egy fenséges kosztüm. Ez lehet nadrágos vagy szoknyás. Attól függ, hogy viselője, melyikben érzi jobban magát, mihez szokott. A szoknyás megoldás is lehet rövidebb, illetve hosszúszoknyás megoldás. Az örömanyák többsége a hosszúszoknyás megoldást részesíti előnyben. Az én édesanyám nadrágkosztümben volt, mert nem szereti a szoknyát. Ezért írtam, hogy mindenképp olyan ruhát válasszunk az örömanya számára is, amiben biztosan jól érzi majd magát. A legfontosabb a kényelem. A színének nem feltétlenül kell harmonizálnia a menyasszony ruhájával, de általában mégis úgy választunk, hogy hozzá illő legyen. A ceremóniára választott kosztüm általában háromrészes, de lehet egy elegáns estélyi jellegű alkalmi ruhát is választani. Az esküvői divat követése elengedhetetlen. A ruha kiválasztásánál mérlegelnünk kell azonban az árakat illetően. Hiszen nemcsak ezek a kiadások vannak egy esküvő alkalmával. Törekedni kell arra, hogy mindenki nagyon szép legyen, elegáns. Az esti ruha anyagánál olyat válasszunk, ami kevésbé gyűrődik. Az esküvői divat mostani színei a pasztellszínek, de mindenki olyat választ, amilyet szeretne, s ami a leginkább illik egyéniségéhez, természetéhez. Nagyon fontos szempont szerintem, hogy úgy válasszunk ruhát, ami később is, más alkalommal is hordható. A ruhadarabokat úgy válasszuk ki, hogy variálhatóak legyenek. Hiszen egy ilyen ruha megvásárlása nem a legolcsóbb, s ne az legyen, hogy csak egyszeri alkalommal tudta azt felvenni viselője. Egy szép kosztüm minden igényt kielégít, s gyakorlatilag bárhová, bármilyen alkalommal felvehető. A legtöbb munkahely is megköveteli a megjelenést, ahol a kosztüm megfelelő lehet. Az esküvői divat figyelemmel kísérése nagyon fontos, hiszen ez a nap egy kivételes nap mindenki számára, még az örömszülőknek is, attól függetlenül, hogy mennyi gyermekük van, mert egy esküvő sem egyforma, s mindegyikre készülni kell, s ez mind kiadásokkal jár. Az esküvő pedig csak jó lehet, itt mindennek tökéletesnek kell lennie.

Új dolgot tudott meg? Akar mégtöbbet tudni? Akkor vannak még esküvői divat cikkeink a témában.

Képek






Oldalak

    Képek






    Oldalak